Családi értékeink: A Nagyszülők

Tudatosítottuk-e vajon gyerekként mindannyian, milyen szerencsések vagyunk vagy voltunk, ha megtapasztalhattuk a nagyszüleink szerető közelségét?

Bár a szebb kor képviselői a gyermekeik helyét nem foglalhatják el, bizonyos életszakaszokban elképzelhető, hogy közelebb kerülnek az unokákhoz, mint a „közbülső” generáció, s ha ez megfelelő keretek között történik, egy csodálatos személyes fejlődést eredményezhet minden érintett számára.

Ferenc pápa egy alkalommal így vallott a nagyszülők – különösen a saját nagymamája – szerepéről:

„A nagyszülők szavának van valami különleges jellege a fiatalok számára. És ők tudják ezt. Nagymamám szavait, – amelyet leírva adott nekem pappá szentelésem napján, – ma is magammal hordom. Mindig ott van a zsolozsmáskönyvemben, gyakran elolvasom, és ez jót tesz nekem

Mennyire szeretnék egy olyan Egyházat, amely túláradó örömével száll szembe a kiselejtezés kultúrájával! Azzal az örömmel, mely abból fakad, hogy a fiatalok és az idősek egymást újból átölelik! Ez az, amit ma az Úrtól kérek, ezt az ölelést!”

A modern orvostudománynak és technológiának köszönhetően az emberek többsége mentálisan és fizikálisan is kitűnő állapotban éri el a nyugdíjas kort. Szabad kapacitásaikat fel tudják ajánlani másoknak és továbbra is szeretnének részt vállalni a közösségi életben. Ezzel szemben a társadalom hajlamos visszautasítani azt a tapasztalatot, amelyet az idősebb generáció tud nyújtani, nem engedve őket komolyabb társadalmi szerepvállaláshoz.

Ferenc pápa úgy fogalmaz az idősebbekkel kapcsolatosan, hogy „ők a nép gyökere és emlékezete, a hit, az élettapasztalatok és a családi történetek őrzői”.

Ebben az értelemben a nagyszülők nagyban hozzájárulhatnak különböző jól bevált szokások és hagyományok megtartásához, átörökítéséhez, amelyeket új módszerekkel kell vagy lehet ötvözni.

A legfiatalabb generáció – a gyermekek – gyakran megtapasztalják a szüleik viselkedésére hasonlító elemeket, mégpedig sokkal nyugodtabb és barátságosabb formában pusztán abból kifolyólag, hogy a nagyszülők részéről kevesebb feléjük az elvárás, hiszen nem az övék a gyermeknevelés felelőssége.

A külön fészket rakó fiatal családok esetében a nagyszülők hatása a gyermekekre véletlenszerű, a kölcsönös látogatások alkalmaira korlátozódik.

Nagyon nagy a különbség azonban az alkalmi látogatások és a három generációs együttélés között. A második esetben nagyon sérülékeny helyzetről van szó, szükség van minden érintett okosságára, tapintatára – nem ritkán humorérzékére – a mindennapok apró vagy nagyobb kihívásai során.

Nem képezheti vita tárgyát, hogy a szülők az első számú és egyetlen felelősei gyermekeik nevelésének, ennek fényében nekik kell észben és kézben tartaniuk, hogy milyen befolyások érhetik a családjukat.

Elengedhetetlen, hogy a szülők egyértelmű álláspontra helyezkedjenek a családi élettel és az általuk képviselt értékekkel, alapelvekkel kapcsolatosan. Ilyen kérdések lehetnek a gyermekek száma, a gyermekek összehasonlítgatása egymás között, egzotikus ajándékok, amelyekkel az unokák szeretetét próbálják „megvásárolni”, szervezetlenség a családon belül stb.

Az egyéb – kevésbé fontos – területeken viszont kedvesen és türelmesen kell és lehet engedni, szép és személyes példát mutatva ezáltal a legfiatalabb generációnak nagylelkűségből, kedvességből, szerencsésebb esetekben nem mellőzve a humorérzéket sem.

Gyakran felmerülő kérdés a nagyszülők segítségének az elfogadása, különösen, ha a szülők mindketten dolgoznak. Sok felesleges félreértést elkerülhetünk, ha egyértelműen megfogalmazzuk, mi az elvárás a nagyival vagy a nagypapával szemben.

A szeretet legnagyobb fokát akkor fogjuk tudni kimutatni, amikor elmúlik a fiatal nagyszülői kor és úgy anyagilag, mint fizikailag (betegség, baleset), illetve szellemileg (elmezavar, szellemi leépülés) jobban ránk lesznek utalva. Az új helyzet kétségkívül további terhet jelent a család számára, amellyel számolni kell, meg kell találni az anyagi eszközöket és rászánni az időt a nagyszülők helyzetének a javítására. Tudatosítanunk kell mindeközben, hogy a pénz nem mindig tudja szolgálni a személy méltóságát és nem mindig jelenti a család életében a legmegfelelőbb megoldást. A nagyobb unokáknak már erkölcsileg és személyiségük formálódásában is nagyon nagy segítség lehet, ha idejük egy részét felajánlják a nagyszülőknek való segítségre vagy pusztán csak arra, hogy együtt legyenek velük.

A fenti szempontok nem csak a nagyszülőkre vonatkoznak, hanem általános útmutatóként kellene szolgálniuk a szülők nevelői egységének a védelmében. A nagyszülők, rokonok, tanárok, barátok, szomszédok különböző nevelési elveinek a folyamatos hatása hathat építően, de rombolóan is a szülők nevelési projektjére.

A nagyszülők ragaszkodhatnak a gondolathoz, hogy a fiatal család életében részt vállaljanak, tegyék mindezt tapintattal és bölcsességgel. A család lelkévé válhatnak, a családi együttléteket pozitívan befolyásolhatják, hiszen a nagyszülők a családi hagyományok átörökítői, védelmezői.

A nagyszülők legfontosabb feladata továbbadni az önátadás és az életadás értékeit és hagyományait! Fontos kiemelnünk, hogy a házasságok szétesésének leggyakoribb oka, hogy mások beleavatkoznak a pár meghitt dolgaiba. A házastársaknak az egységet minden más kapcsolat fölé kell helyezniük és a hűséget a legféltőbb gonddal őrizniük, s a lehető leghatározottabban és haladéktalanul kell fellépniük minden olyan hatással szemben, amely veszélyezteti a közöttük lévő kölcsönös bizalmat.