Mosollyal üdvözlök másokat – UDVARIASSÁG

Egykor a királyok számára az udvariasság szinte egyetlen megnyilvánulása a pontosság volt. Az alattvalók sokféle módon fejezhették ki tiszteletüket a király felé, míg a király a pontosságával tudott udvarias lenni.

Miután országonként vagy történelmi korok során változtak vagy változnak a viselkedési normák, azt gondolhatnánk, hogy pusztán csak konvenciókról van szó, amelyet különböző módon értelmezhetünk, variálhatunk.

Erény-e az udvariasság?

Egy-egy jó szokást a jó cselekedetek kitartó és módszeres gyakorlásával sajátítunk el. Arisztotelész így fogalmaz: „Ha valamit alkotni akarunk, azt előbb meg kell tanulnunk, és éppen az alkotás által tanuljuk meg. Hogy csináljuk azonban, ha még nem tanultuk meg? Ez egy olyan kör, melyből az udvariasság révén juthatunk ki. Ha az igazságot gyakoroljuk: igazságossá, ha a mértékletességet: mértékletessé, ha a bátorságot: bátorrá leszünk.”

Senki sem születik úgy, hogy ismeri az együttéléshez szükséges alapvető normákat. A nevelés az, ami ezt a folyamatot elindítja. Kant az erény első jeleit a fegyelemmel, vagyis a külső kényszerrel magyarázza: „De hát mi más is ez a „fegyelmezés” a családban, ha nem először is a szokások és a helyes viselkedés tiszteletben tartása? Az erények viselkedésformáit utánozva van esélyünk arra, hogy erényessé váljunk.”

Az udvariasság ilyen értelemben „megelőzheti” a többi erényt, ahogy a helyes viselkedésformák megelőzik a helyes cselekedeteket és hozzájuk vezetnek. A kedvesség, barátságosság, udvariasság, a másokkal való előzékenység más, nagyobb erények „kistestvérei”, a különlegességük abban rejlik, hogy nélkülük az együttélés elviselhetetlenné válik. A goromba, udvariatlan ember aligha tudja gyakorolni a szeretet erényét.

Bár az erények személyesek, nem vagyunk izolált lények, folyamatos kapcsolatban állunk másokkal. „A szeretetnek ezt a harcát senki sem magára hagyottan harcolja, senki sem a költeményből kiszakított verssor, ahogy mondani szoktam, egymásnak segítünk vagy ártunk, mert mindannyian egy lánc szemei vagyunk.” (Szent Josemaría)

Az erények szociális jellege azt is jelenti, hogy nem öncélúak, hanem mások szolgálatára ösztönöznek. Jobban élvezzük annak a társaságát, aki figyel, megért, ránk szánja az idejét, békességet áraszt, nem számonkérő, tiszteletben tartja a személyünket, diszkrét, tapintatos.

Aki képes együtt élni, megosztani, felajánlani, békét adni, elfogadó, békességes, jó úton halad az erényesség felé. A másokhoz való viszonyulás erényeire fűzzük fel a szeretet gyöngyszemeit.

Családi együttlétek, közös étkezések

Kiváló alkalmak a családban egymás jellemének finomra hangolására a közös étkezések pillanatai: szépen kérlek, hozd ide a sót, mostatok kezet evés előtt? Fogd szépen a villát, vágj kisebb falatokat az ételből és ne egyél, kérlek, nyitott szájjal. Kóstold meg az ételt mielőtt kritizálod, emeld kérlek a kanalat stb.

Az egyes családok szokásai eltérhetnek egymástól, ám legtöbb esetben ezek univerzális normák. Természetesen nem lehet cél, hogy folyamatosan öntsük az utasításokat a gyermekeinkre, családtagjainkra, a lényeg ugyanis az, hogy legyünk figyelmesek egymással és igyekezzünk elhagyni olyan dolgokat, amelyek – bármily kicsinységnek tűnhetnek – másokat bosszanthatnak. Fontos szem előtt tartani, hogy semmiképpen sem a felesleges modorosság a cél.

A kultúra a rítusokban is megmutatkozik, mit miért és hogyan teszünk, minek tulajdonítunk jelentőséget. Az étkezés előtti imádság segít tudatosítani bennünk, hogy hálásaknak kell lennünk mindazért, amit kaptunk és tekintettel kell lennünk azokra, akikkel együtt élünk.

A helyes hangnem, külső megjelenés

A családi együttlétek alkalmával készítjük fel gyerekeinket a társadalmi életre. A házastársak kommunikációja határozza meg a családban a beszédstílust, a szóhasználatot. A szüleik példája alapján tanulják meg a gyerekek pontosan kifejezni gondolataikat, kivárni amíg bekapcsolódhatnak egy beszélgetésbe, barátságos, tapintatos hangnemet használni, kerülni a szarkazmust, mások bántását.

A stílust a beszéd mellett az öltözék is visszatükrözi: az igényesség, az alkalomhoz illő viselet mind-mind az udvariasság különböző megnyilvánulásai lehetnek.

A mosoly

„Hogy ki az ember, megmutatja az öltözete, a nevetése és a járása.” (Sir 19,30)

A jólneveltség, az udvariasság elengedhetetlen velejárója a mosoly. Nagy ajándékot adunk másoknak, ha ezzel is kifejezzük, hogy fontosak számunkra.

“A komolyság nem erény. Eretnekség volna ugyan, de sokkal érthetőbb eretnekség volna az mondani, hogy a komolyság bűn. Alapjában véve pedig nem más, mint ösztönszerű hajlam arra. hogy komolyan-vegyük önmagunkat, ami a legkönnyebb dolog a világon. Az ünnepélyesség önként csordul ki az emberből, míg a kacaj ugrás. Nehéznek lenni könnyű, de nehéz könnyűnek lenni.” (Chesterton)

A mosoly az alázat jele, amely azt jelenti, hogy elfogadom önmagamat, a környezetemet, nem veszem magam túl komolyan. Mosolyom azt jelenti, hogy elfogadom a másik embert, különösen azokat, akikkel élek, akikkel dolgozom. Nem tulajdonítok különösebben nagy jelentőséget a hibáiknak, az esetleges súrlódásoknak.

„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” (Kalkuttai Teréz Anya)