Ujjacska a szájban

Ujjacska a szájban. Sashegy Óvoda

Egy óvodáskorú gyermek szájában pompázó cumi látványa szinte garantáltan állásfoglalásra sarkall sokat tapasztalt anyukákat, nagymamákat, hiszen a cumiról mindenkinek megvan a leghatározottabb véleménye. Ha elérkezik az óvodakezdés ideje, a szülők bizonytalanul mentegetőznek – mintha ez egy végzetes bélyeg lenne, – hogy bizony a cumiról még nem sikerült leszoktatni a csemetéjüket, pedig már az unokatestvér, sőt a szomszédék kislánya is régesrég elhagyta a cumit… Ugyanilyen aggodalommal tekintenek a 3-4-5 éves gyermekükre akkor is, ha a cumi helyett az ujjacskájával vigasztalódik.

Miért kell a cumi a gyermeknek?

Miért kell a cumi a gyermeknek? Sashegy Óvoda

Az ujjszopás már a magzati korban megkezdődik, s ismerős lehet az a kép is, hogy az újszülött a kis öklét próbálja a szájába szuszakolni, vannak gyerekek, aki később jönnek rá erre az önmegnyugtatási módra.

Az ujjszopás tehát nem betegség, hanem a természetes velünk született, létfontosságú szopásreflex kissé átalakult formája. A három és tizenkét hónapos kor között a normális fejlődés része, hogy a gyermekek szopják az ujjukat. Nyolc hónapos kor után fokozatosan csökken a mértéke. A kúszó-mászó vagy togyogó gyermek számára kitágul a világ, lekötik az érdekesebbnél érdekesebb jelenségek, a kezeire is más területen van szüksége, így az ujjszopás is alábbhagy.

Leszoktatni vagy hagyni?

A csecsemőkori ujjszopást fokozatosan felválthatja a nem kóros részleges ujjszopás... Sashegy Óvoda

A csecsemőkori ujjszopást fokozatosan felválthatja a nem kóros részleges ujjszopás, ha csak este, elalvás előtt veszi szájába a kezét. Az ujjszopás akkor fog gondot jelenteni, ha a gyermek még kisiskolás korában sem szokik le róla.

Számos oka lehet annak, hogy a gyerkőc újra és újra szájába veszi az ujjacskáját: egy betegség, kimerültség, a szeretet vagy biztonságérzet látszólagos hiánya, vagy épp valamilyen szorongató napi élmény. Akkor beszélünk kóros ujjszopásról, ha a gyermek lemond egyéb tevékenységekről, a többiekkel való közös játékról, szinte elszigetelődik a többi gyermektől csak azért, hogy élvezhesse az ujját.

Az ujjszopás következtében előfordulhat, hogy a gyermek fogazata vagy akár az állcsont erősen deformálódik, amit ha nem korrigálnak időben esztétikai és egészségügyi gondokat is okozhat. A későbbi helytelen hangképzés, beszédhiba mögött is gyakran elhúzódó cumizás vagy ujjszopás áll, amelyet a logopédus csak hosszú hónapok, esetleg évek munkájával tud majd korrigálni.

Mit tehet a szülő?

A cumizásról való leszoktatás kiváló alkalom, hogy mi magunk is sokat erősödjünk az empátia, következetesség, türelem és kitartás terén. Sashegy Óvoda

A cumizásról való leszoktatás kiváló alkalom, hogy mi magunk is sokat erősödjünk az empátia, következetesség, türelem és kitartás terén. Nem utolsó sorban azért, mert ha mélyen önmagunkba tekintünk, mi is szembesülhetünk ilyen-olyan ragaszkodásunkkal, netán szenvedéllyel, amelyekről csak nagyon nehezen vagyunk képesek valami érdekében lemondani.

Egy elhúzódó leszoktatási időszak próbára teheti a kitartásunkat is, egyben jó lehetőség ez szembenézni a saját függőségeinkkel, hogy mi mennyire vagyunk képesek megszabadulni a saját béklyóinktól.

Fontos, hogy legyünk mi is állhatatosak és erősek, próbáljunk meg következetesen követni az elhatározásainkat.

Nagyon fontos eleme a nevelésnek a szeretetteljes környezet megteremtése, az együtt töltött osztatlan idő, odafigyelés, egymásra hangolódás, hiszen sok esetben ennek hiánya váltja ki az elhúzódó ujjszopást (is).

Végül természetesen talán a legfontosabb követelmény, mint minden más nevelési helyzetben az egység megteremtése a házastársak között, ebben az esetben az, hogy mindkét szülő ugyanazt gondolja a problémáról.

Fontos, hogy ujjszopásról való leszokás önkéntes legyen. Sashegy óvoda

Fontos, hogy ujjszopásról való leszokás önkéntes legyen. Nagy segítségünkre lehet a humor, viccelődve, mesébe ágyazva, szeretetteljes gesztusokkal vezessük a gyermeket, ebben ne alkalmazzunk kényszerítést. Sokkal hatékonyabb lesz a folyamat, ha a szülők elérik, hogy a gyermek akarjon leszokni a cumiról vagy az ujjacskájáról.

A saját magatartásán is dolgozó szülő nagyban hozzájárul a gyermek jellemének fejlődéséhez, hiszen ezekben a helyzetekben benne rejlik a lehetőség, hogy a gyermek kitartását, áldozatkészségét, akaratát fejlessze. Hívő család esetében az esti közös imádságban lehet kérni az őrangyal segítségét illetve meg lehet köszönni a gyermeknek, ha kitartó volt.

A megbeszélés módszere hatékony lehet, ha bevonjuk a fogorvost is, akiben megbízunk.

Közös megegyezéssel valamilyen más alvókára, plüss állatkára lehet cserélni a finom ujjacskát. Érdemes sokat dicsérni és pozitívan megerősíteni gyermekünket, ez mindig jól esik neki.

Az olyan ujjszopást gátló módszerek, mint a kisgyermek ujjának bekötése tilos – mondják a szakemberek. Az ujjszopásról erőszakosan leszoktatott kisgyermek lelki problémája ugyanis ezzel nem oldódik meg, sőt olyan maradandó lelki sérüléseket szenvedhet, ami kihathat a felnőtt korára is. Sokszor ide vezethető vissza a különböző káros szenvedélyek kialakulása is, mint például a dohányzás.

Az óvodapedagógusok bevált ötlettára, tanácsai cumizás esetén

Az óvodapedagógusok bevált ötlettára, tanácsai cumizás esetén. Sashegy Óvoda

Nagyon fontos a fokozatosság, tűzzük ki célul azt, hogy a gyermek szájában ne legyen egész nap az ujjacska, ne lógjon egész nap a cumi.

Ha a figyelmét lekötik a játékok, érdekes tevékenységek, már van esély arra, hogy megfeledkezik a cumiról.

Lépésről-lépésre!

Próbáljuk meg, hogy eleinte mindenhol cumizhat a gyermek, később már csak otthon, aztán csak alvásnál, majd kizárólag éjszaka, végül csupán betegség esetén… s szerencsés esetben előbb-utóbb megfeledkezik az egészről.

Vigye el a cumimanó!

Hogy az micsoda? Hát, ha van fogmanó, akkor lehet cumimanó is, aki éjjel elviszi a gyerekek cumiját és cserébe valamilyen apró ajándékot hagy ott a kicsiknek… Ez sokkal meseszerűbb, mintha velünk kötne a gyermekünk “üzletet”.

Ültessük el!

Ez nagyon jó móka, csak nehogy elhitessük vele, hogy a cumiból cumifa nő ki… Ültessük el együtt a cumit a kertben vagy rakjuk egyszerűen egy cserépbe, s közben észrevétlenül tegyünk néhány virágmagot a cumiba. Némi locsolgatás és várakozás után kibújik majd a földből a virág, ami kárpótolni fogja a picit a veszteségért.

Ünnepeljük meg a Nagy Cumimentes Napot!

Harangozzuk be előre, hogy mikor jön el a nagy nap, amikor megszabadulunk a cumitól, s ezt is naponta kövessük a naptárban! A várva-várt napot ünnepeljük meg valamilyen emlékezetes módon, hiszen ez nagyon nagy győzelem gyereknek, felnőttnek egyaránt, új szintre lépett az érettségben, önállóságban.

A cumiról vagy bármi köteléktől való megszabadulás már a kicsi számára is felszabadító élmény, ami megfelelő szülői rávezetéssel beépül a tapasztalataiba, s ez a tapasztalat más területen való küzdelemben bátrabbá és optimistává teszi.