Szülők írták

“Rengeteg óvodát néztünk meg, mielőtt lányunk elérte az ovis kort. A Sashegy ovi volt az egyetlen, ahol úgy éreztük, “hazaértünk”, minden kívánalmunknak megfelel. Egy kis oázis, ahová nem ér el a város zaja, ahol meghitt, családias, biztonságos környezet, alacsony létszámú csoportok, szeretet, és rengeteg játék várja a gyerekeket. Tavaly születtek meg az ikreink, nem kérdés, hogy ők is Sashegy ovisok lesznek.” (Nóri szülei)

 

“Három év távlatából látom, milyen jó döntés volt ezt az óvodát választani mindhárom gyermekemnek”  (N. Katalin)

 

“Kislányom ebben a tanévben kezdte az iskolát (6 és fél évesen), és a Sashegy óvodának köszönhetően tökéletesen helyt áll! Az itt töltött 3 év alatt mindvégig megkapta azt az érzelmi biztonságot, amit otthon is, és kiegyensúlyozott, családi közegben tölthette a mindennapjait az oviban. Mindamellett az értelmi képességek fejlesztése, a zenei nevelés, a hitéleti oktatás is kiváló volt.

Volt élsportoló szülőként fontos volt számomra a mozgásfejlesztés is, a testnevelőtanár által vezetett heti 2 tornaóra, valamint az úszás(oktatás) remek alapokat adott a gyermekem részére. Egyetlen “problémánk” csupán az volt, hogy kislányom nagyon nehezen tudott elszakadni az óvodától és az óvó néniktől, de mivel kisöccse hamarosan ugyanitt kezdi el az ovit, újra gyakori vendég lesz szeretett óvodájában.” (Borsika anyukája)

 

“Kisfiunk két éve jár a Sashegy oviba, és nagyon jó érzés látni, hogy az óvoda milyen nagy mértékben járult hozzá a fejlődéséhez. Elsősorban azzal, hogy egy igazán barátságos és szeretetteljes közeg veszi körül minden nap. Az óvodai keretek között megkap mindent, amire érzelmi, értelmi és fizikai fejlődéséhez szüksége lehet (hitélet, néptánc, úszás, torna, német, logopédia, iskolai felkészítés, egyéb szervezett programok).” (Katica csoportos szülő)