Mihályiné Sági Annamária
Óvodavezető, tutor

Mihályiné Sági Annamária, ÓvodavezetőKatolikus hitem segít megvalósítani életemben a hitelességet, a megfelelő példaadást és nem utolsó sorban a jókedvet.

Munkám során igyekszem sokat tanulni, hogy egyre jobb szakemberré váljak és megfeleljek a nevelés mai kihívásainak. Az óvoda feladata a gyermekek közösségi életre való felkészítése, az erkölcsös élet magvainak elültetése, valamint a képességfejlesztés, hogy meg tudjanak felelni az iskoláskor elvárásainak is. Korábban óvodapedagógus és fejlesztőpedagógus szaktanácsadóként dolgoztam az Újbuda Pedagógiai Központban.

Óvodavezetőként és tutorként fontos feladatomnak tartom a családok szolgálatát.

Péter Kitti
Óvodapedagógus

Péter Kitti, ÓvodapedagógusEgyik gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy óvónő lettem. Nagyon szeretek kisgyermekek között lenni és úgy fejleszteni őket, hogy közben jól is érezzük magunkat.

Következetességgel, türelemmel és elfogadással tudok velük bánni, miközben ők is érzik, hogy mindent értük teszek. Fontosnak tartom az irodalmi nevelést és a mozgásfejlesztést, mely során sokat mesélek és nagyokat játszunk.

Számomra egy ki nem apadó szeretetforrás velük lenni!

Szirmai-Varga Eszter
Óvodapedagógus

Szirmai-Varga Eszter, ÓvodapedagógusEgy nyári élmény hatására döntöttem úgy, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nagyon nagy örömforrás, számomra, hogy segíthetek nekik “felfedezni a világot”. Mindig újabb és újabb lendületet, ad amikor a szemükben ott látom a soha el nem fogyó kíváncsiságot vagy örömet egy-egy foglalkozás során. Úgy érzem, hogy a gyerekekkel való együttlétkor nem csak adok, hanem a tőlük kapott szeretet által lelkileg én is feltöltődöm.

“A szeretet az egyetlen kulcs, amellyel bármely szív kincseskamráját kinyithatod.” ( Simon András)

Gyarmati Emese
Óvodapedagógus

mesi-kep-002„Gyermek, utánozhatatlan mestermű, felbecsülhetetlen kincs (…) ember-szerette, Isten-áldotta lény…” (Michel Quoist)

Pályafutásomat jóllehet közgazdászként kezdtem, de hivatásomat háromgyermekes Édesanyaként találtam meg! Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy óvodapedagógus lettem és nap mint nap számos értékes „magot” ültethetek el a rám bízott gyermekekben. Sok-sok szeretettel és türelemmel arra törekszem, hogy a körülöttem lévő gyerekek kiegyensúlyozottan növekedhessenek, fejlődhessenek testben és lélekben egyaránt úgy, hogy a szülőkkel őszintén segítjük, támogatjuk egymást a nevelés útján.

 

Sisák Dóra
Óvodapedagógus

Egy ötgyermekes katolikus család harmadik gyermeke vagyok, akiben szülesisak-dori-fotoi a katolikus hit magvait elültették. Már tíz éves koromban kezdett körvonalazódni bennem, hogy felnőttként mivel szeretnék foglalkozni, de gyermekkori álmom pár évre háttérbe szorult, és kezdetekben más pálya iránt érdeklődtem. A Jó Isten viszont egyengette életemet és az ELTE Tanító és Óvóképző Karán szereztem diplomát. Alapvető célom, hogy a rám bízott gyermekek vidám, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak. Kulcsfontosságú számomra a szereteten alapuló értékrend, az egymásra való odafigyelés fontosságának átadása a csemeték számára az „ölelés projekt” segítségével, a gyermekek bátorítása a szeretet kimutatására, merjenek egyaránt adni és kapni. Szeretnék nekik olyan jó példát mutatni, amely embertársaik szeretetére, az elesettek gyámolítására, a szomorúak vigasztalására buzdítja őket, szem előtt tartva a jobb világ lehetőségének megteremtését, a szorongó, gátlásos gyermekek feloldását, szeretetteljes, elfogadó, légkör megteremtését, az érzelmi biztonság, és bizalom megalkotását.

„A gyermeki lélek számára nincs fontosabb a szeretetnél és az elismerésnél. Ha egy gyermeknek ezeket nem mutatják ki egyértelműen és kézzelfoghatóan, elfonnyad, akár egy virág, amelyet nem locsolnak. Ez ennyire fontos.”  (Steve Biddulph)

Helber Júlia
Óvodapedagógus

2018_09_helbert_juliaÉletem jelentős szakaszaiban mindig meghatározó szerepet játszottak a gyerekek és úgy érzem, hogy egy életre megtaláltam a nekem szánt pályát.

Kezdetben lehetőségem volt a Regnum Marianum Katolikus közösség tagjaként egy 8-9 éves gyerekekből álló csoport vezetőjeként helytállni. Később családi barátok gyermekeitől tanulhattam sokat, szerencsém volt megtapasztalni a korosztálybeli különbségek adta nehézségeket, vagy kipróbálni, milyen egyszerre három gyermek kedvében lenni a közös játék során, mindeközben időben elkészíteni a nekik szánt vacsorát. Nyári táboroztatások során sok tapasztalatot gyűjthettem a gyerekek szabadidős tevékenységeit illetően.

Ezt a sok élményt, tudást, tapasztalatot szeretném most az óvodás csoportjaimnak átadni, hiszen a tőlük kapott szeretettől nap mint nap feltöltődöm, ezzel az energiával szeretném az ő mindennapjaikat izgalmas kalandokká varázsolni.

Hajdú Kinga
Óvodapedagógus

Éde20180922_hajdu-kinga-fotosanyám és a cserkészet hatására döntöttem úgy, hogy óvodapedagógus leszek. A családomban ötödik gyerekként is megkaptam a gondoskodó odafigyelést és szeretetet, édesanyám mind az ötünk felé hatalmas türelemmel és gondoskodással volt. Amikor hét éves lettem, bekerültem a cserkészet nevű mozgalomba, ahol később egy őrsöt is rám bíztak, akiket azóta is vezetek. A cserkészet megtanított arra, hogy mekkora ereje van egy olyan közösségnek, ahol elfogadjuk egymást Isten segítségével , miközben egyre nagyobb és talpraesettebb emberekké válunk. Édesanyám hatalmas szerető türelmét és a cserkészettől átvett értékeket szeretném elültetni én is a gyermekek szívébe.

„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” (Mk 10, 13-16)

Gonda Viktória
Dajka

Gonda Viktória, DajkaTöbb évig tanítottam kisiskolásokat. Most nagy érdeklődéssel tekintek a még kisebbekre. Mivel nincs még saját gyermekem, ezt a korosztályt csak 6 unokaöcsémen és 4 unokahúgomon keresztül ismerem.

Egy dajka feladata szerintem az óvónők munkájának segítése a gyerekek érdekében. Eszerint igyekszem végezni a feladataimat.

“Az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.” (Teréz anya)

Balázs Mariann
Dajka

Balázs Mariann, DajkaA gyermekek iránti szeretetből választottam ezt a munkát, amely gyakorló édesanyaként közel áll hozzám. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek szeretetben és jó hangulatban töltsék a mindennapjaikat.

Kátai Réka
Logopédus

Kátai Réka, LogopédusLogopédus tanár-terapeutaként korábban egy logopédiai óvodában, majd egy speciális első osztályban dolgoztam. Több év külföldi tartózkodás után ismét a számomra kedves óvodás korosztállyal foglalkozhatom. Közöttük a legkisebbekkel is, akiknél a beszéd beindítása a feladatom.

Háromgyermekes édesanyaként, szülőként is át tudom érezni egy kisgyermek problémájával kapcsolatos nehézségeket. Ennek köszönhetően megfelelő empátiával próbálok a családok felé fordulni, mely nagy mértékben segíti az együttműködést, a hatékony logopédiai terápiát.

Csanády Ágota
Tutor

Csanády Ágota, TutorKözgazdász és 5 gyermekes édesanya vagyok. A gyermekek szülése-nevelése során meggyőződtem arról, hogy a gyermeknevelés, családvezetés téren kell továbbképezni magam, ide szól hivatásom: “Íme, itt vagyok, engem küldj!” (Iz. 6,8). Így lettem tutor az óvodában, emellett családi életre nevelő foglalkozásokat is tartok általános iskolákban és gimnáziumokban.

Szíjártó Márton
Tornatanár

Szíjártó Márton, Tornatanár

1987.01.01-én születtem Budapesten. Édesapám és édesanyám is pedagógus. Apukám testnevelő tanár, anyukám csellót tanít egy zeneiskolában. Jelenleg heten vagyunk testvérek.

2012 februárjában szereztem diplomámat a Testnevelő Főiskolán a Testnevelő és Gyógytestnevelő szakokon. Középfokú kosárlabda edzői papírral rendelkezem, és edzősködöm a MAFC Kosársuli színeiben.

Az óvodában 2011 óta foglalkozom a gyermekekkel, ovis torna keretein belül. A foglalkozások során általános képességeket fejlesztünk, leginkább játékos formában, elsősorban az állóképesség, az egyensúlyi, a gyorsasági és a koordinációs képességekre koncentrálva. Igyekszem a gyermekek mozgásáról, fejlődéséről rendszeresen tájékoztatni az óvónőket és a szülőket is.

Nagyon fontosnak tartom az életben a család, a sport és a vallás szerepét, mert ezek a legfontosabb dolgok az én életemben.
Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy egy olyan összetartó családban nőhettem fel, amelyben teljesen kiegyensúlyozottá és magabiztossá válhattam.
A sport, a mozgás a testi egészség elengedhetetlen feltétele, ami nélkül lelki egészség sincsen. Nem fontos, hogy mindenki élsportoló legyen, de a mozgás szeretete és rendszeres végzése életbevágóan fontos.

És mindez elképzelhetetlen számomra a Jóisten áldásos figyelme és szeretete nélkül.

Jánosi Endre
Gondnok

Jánosi Endre, GondnokNagycsaládos nyugdíjas vagyok. Tisztelem és becsülöm azokat, akik Brunszvik Teréz szellemében szeretettel nevelik és oktatják a kisgyermekeket. Feladatom elsősorban az üzemeltetés, karbantartás és az óvoda biztonságának felügyelete, a kert, a környezet gondozása. Felkérésre azonban tehetségemtől függően bármiben segítek. Egyéni vállalkozóként több óvodával volt kapcsolatom, de szellemiségével, hangulatával a Sashegy Óvoda fogott meg leginkább.