Miről beszélgessünk a tutorral?

Miről beszélgessünk a tutorral? Sashegy Óvoda

Egyre korábbi életkorban kezd foglalkoztatni bennünket, szülőket az a megfelelő óvoda vagy iskola kiválasztása. Előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogy mi vezérel a gyermeknevelésben, mik a legfontosabb elveink, értékeink, céljaink. Fontos-e és mit jelent számunkra, szülők számára szeretettel, szeretve nevelni a gyermekünket? Miként határozzuk meg a nevelés célját – mire nevelünk? Divatos kívánalommá vált a képességek fejlesztése, lehetőleg minél kisebb kortól, ettől remélve a hőn áhított sikeres életet. De vajon a boldogságot is?

Szánjunk időt és energiát arra, hogy a házastársunkkal helyes optikával nézzük, mi fogja a mi gyermekünket igazán kiegyensúlyozottá és boldoggá tenni, végtére ez az egész család javát szolgálja majd. A lehető legjobban kell ismernünk a gyermekünket – nem mellesleg önmagunkat is – s ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a nevelő, a pedagógus is helyesen lássa az egyedi és megismételhetetlen kis teremtményt, akinek a formálására vállalkozott.

Meggyőződésünk, hogy a gyermek akaratának, jellembeli összetevőinek a formálása legalább olyan fontos, mint értelmi vagy fizikális képességeinek tökéletesítése, s ennek a legnagyobb karmestere a szülő. A család és az óvoda kéz a kézben kell, hogy formálja a gyermeket. A tanulás, az ismeretszerzés örömforrássá válik a gyermek számára, ha a szülők és a pedagógusai ismerik az erősségeit és ezekre építve pozitívan ösztönzik őt.

A beszoktatás pillanatától számos kérdés merül fel a szülőkben: Jó helye lesz itt a gyermekünknek? Mi történik vele egész nap? Hogy tudnánk még jobban megismerni az óvónőjét?

Amikor a gyermek már megszokta új környezetét és megtalálta a kis barátait, a szülők túljutnak az első zökkenőkön, újabb kérdések merülhetnek fel: Hogyan fejlődik gyermekünk? Ha az óvónőnek csak pár perce van a gyermek átadásnál, kivel beszélhetnénk meg a kérdéseinket? Van-e teendőnk az iskoláig?

A tutor személye a személyre szóló figyelem megvalósulásának garanciája, egy eszköz arra, hogy a szülők amellett, hogy választ kapnak kérdéseikre, maguk is egyre jobb szülőkké váljanak.

Mit jelent pontosan ez a lehetőség?

009-DSCF13721-300x225

A nevelés egy átruházhatatlan szülői feladat és felelősség, az oktatási intézmény a szülők legnagyobb támasza kell, hogy legyen ebben. A család és az óvoda kiegyensúlyozott és összehangolt egysége jelentheti a jó gyermeknevelés legszilárdabb alapjait.

A tutor együttműködik a szülőkkel, segíti őket abban, hogy elsősorban személyes példájukkal, a szülők közötti egység ápolásával a lehető legjobban neveljék gyermeküket. Felelős a családért és azért, hogy az intézményen belül minden gyermek megkapja az őt megillető figyelmet.

A tutor célja az intézmény és a család nevelési elveinek, törekvéseinek az összehangolása. A módszer sikere a kölcsönös bizalom és elkötelezettség függvénye, s ezért mindkét fél sokat tehet.

Ki a tutor?

A nevelés hatékonysága a szülő-pedagógus-gyermek elválaszthatatlan egységében rejlik, s ennek az egységnek az elősegítője a tutor, aki a legjobb baráti kapcsolatot igyekszik ápolni a szülőkkel.

A tutor nem a tanácsadó szerepét kívánja betölteni a család életében, hanem moderátorként, támogatóként vesz részt ezeken a beszélgetéseken.

Napi kapcsolatban van mind az óvónővel, mind a gyermekkel, illetve valamennyi  szakemberrel, akik segíthetik a gyermek fejlődését (logopédus, pszichológus). A tutor a személyes és élő kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, arra törekszik, hogy a szülők minden találkozóról valóban optimistán s általuk meghozott nevelési elhatározással térjenek haza.

Mit jelent a tutor-rendszer a hétköznapokban?

Mit jelent a tutor-rendszer a hétköznapokban? Sashegy Óvoda

A tutor 2-3 havonta találkozik a szülőkkel, de kérés esetén, akár gyakrabban is konzultálhatnak. A beszélgetések általában 40-45 percesek. Előtérbe kerülnek a jellembeli, szocializációs, és egyéb készségfejlődési pontok. A tutori találkozók elsődleges célja a szülők szerepének a megerősítése, a házastársi egység támogatása. A beszélgetés felvetődő kérdései mentén egyéb témák is szóba kerülhetnek, mint pl. testvérkapcsolatok vagy a gyermek hitéletének fejlődése, iskolai előkészítés.

Minden gyermek számára személyre szóló nevelési és fejlesztési terv készül. Minden pedagógus a csoportmunka mellett és mentén egyéni figyelemmel fordul az egyes gyermekekhez. Az egyéni figyelem a szülő bevonásával a tutor-rendszeren keresztül válik teljessé.