PDF-be nyomtatom

image_pdf

2017_marcius_oszinteseg

„Az őszinte ember megfelelő módon, a megfelelő személlyel, a megfelelő időben megosztja mindazt, amit tett, mondott, látott, hallott, gondolt, figyelembe véve mindeközben a saját vagy a másik személy egyéniségét, személyiségét, helyzetét.” (David Isaacs: Character Building)

Az őszinteség az emberi kapcsolatokban olyan, mint a kályha, amelynek melege átjárja az egész helységet, fűti a házat. Az őszinteség ebben az értelemben egy „társas erény”, s bár célja elsősorban az egyén személyiségének a formálása, nagyon erős hatással van az ember környezetére, társas kapcsolataira.

Az őszinteség kiindulási alapja a helyes önismeret, s ez ellenkező irányban is érvényes, azaz a helyes önismeret alapja az őszinteség önmagunkkal szemben. A helyes önismeretre való törekvés leggyakoribb buktatója, ha mások viszonylatában határozzuk meg önmagunkat, s nem Istennel, a teremtőnkkel fennálló kapcsolatunk fényében látjuk, értékeljük a személyiségünket.

Elengedhetetlen, hogy törekedjünk megismerni az életünk célját, tisztában legyünk a képességeinkkel, korlátainkkal, és ennek a célnak vessünk alá minden igyekezetünket, erőfeszítésünket. Az őszinteséget is ennek a végső célnak az ismeretében tudjuk helyesen értelmezni, meghatározni, gyakorolni és másokat erre buzdítani, nevelni.

Tisztán látni a dolgokat

A „definíció” értelmében a tények halmazából mindannyiunknak csak arra az információhalmazra van szükségünk, amely a saját, vagy környezetünkben lévő emberek személyes fejlődését, életcélunk elérését szolgálja.

A lényeges dolgokat a lényegtelenektől csak konkrét – rövid távú vagy végső – céljaink ismeretében tudjuk megkülönböztetni.

Különböző okok akadályozhatnak bennünket az igaz megnyilvánulásra való törekvésben, lehet ez a büntetéstől, megaláztatástól való félelem, lehet ez a vágy, hogy nagyobb elismerésben részesüljünk, esetleg egy jobb pozícióba kerüljünk, állhat azonban a háttérben a nem megfelelően formált és képzett lelkiismeret.

Nem szerencsés, ha összekeverjük a tényeket a véleménnyel, álmokkal, fantáziálással, interpretációval.  Ez nem csak a gyerekekre jellemző, felnőttként is beleeshetünk abba a hibába, hogy tényként interpretálunk feltételezéseket, előítéleteket.

Szülőként az a feladatunk, hogy már egész kicsi korban törekedjünk arra, hogy a gyerekek megfelelő válaszokat kapjanak a kérdéseikre az őket körülvevő valósággal kapcsolatosan, s ahogy növekednek és érnek, életük különböző szakaszaiban megtapasztalják, hogy személyes erőfeszítésre van szükség a valódi életcéljaik felismeréséhez.

Azt is szükséges megtapasztalniuk a gyermekeinknek, hogy nem hazugság, ha két ember különböző módon értelmez egy bizonyos helyzetet, s így a véleményük ellentmond egymásnak. Nagy segítség, ha látják a felnőtteket törekedni arra, hogy a tényeket minél jobban megismerjék, felismerjék, s amennyiben szükséges, változtassanak az álláspontjukon.

A legfontosabb az őszinteség területén a személyes példánk: ha letagadjuk magunkat a telefonban, ha füllentünk egyes családtagoknak, ha látják, hogy nem vagyunk őszinték a házastársunkkal, ha érvényes jegy nélkül utazunk a közlekedési eszközön, ha nem mondunk igazat a bennünket igazoltató rendőrnek, hogy nem láttuk a sebességkorlátozó táblát – ezek mind-mind azt sugallják, hogy a hazugság elfogadható magatartás a részünkről… Ez pedig nagyon romboló hatással van a gyermekeink igazságérzetére.

Ahogy az információval bánunk

Az őszinteség területén fontos, hogy a szeretet és az okosság vezéreljenek bennünket, mert így ismerhetjük fel azokat a helyzeteket, amikor a másik ember elfogadása, a bizalom kialakítása sokkal fontosabb a tények precíz ismertetésénél. Szülőként azt tanítjuk, hogy az őszinteség elsődleges célja a személyes fejlődésünk, a másik emberrel formált bizalmi kapcsolat, s ha ezt képviseljük, a gyerekek az őszinteséget értékként fogják kezelni. Ha megtapasztalják szüleik feltétlen szeretetét, akkor ez segíteni fogja őket abban, hogy nyíltan vállalják a cselekedeteik, döntéseik következményeit.

“Milyen helytelenül viselkednek azok a szülők, tanítók, lelki vezetők… akik korlátlan őszinteséget követelnek, és azután, amikor megtudják a teljes igazságot, meg vannak botránkozva” (St. Josemaría)

Ne keverjük össze az őszinteséget a spontaneitással. A spontaneitás lehet egy kellemes attitűd, ha kedvességgel, nyitottsággal párosul és a célja a másik ember java. Kerülnünk kell azonban azt a fajta spontaneitást, amely nem más, mint tapintatlanság, mértékvesztés.

Mielőtt egy információt továbbadunk, gondoljuk végig:

  • valós tényről van szó, vagy csak egy véleményről,
  • az információ valóban fontos-e a másik fél számára,
  • valóban a megfelelő személlyel közöljük,
  • megfelelően választottuk meg az időpontot,
  • átlátjuk-e a fenti döntések közötti összefüggéseket?

 

Hogyan neveljünk őszinte gyerekeket?

Mindig kezdjük önmagunknál, legyen fontos számunkra a hitelességünk, a szavahihetőségünk.

Legyünk őszinték a házastársunkkal, a gyerekeink számára ez a legmeghatározóbb minta.

Mindenképp fontos, hogy pozitív módon közelítsünk: érezzék a gyerekek, hogy az őszinteség érték, amely a bizalmat táplálja, a szeretetünkbe vetett bizalom fényében hozzanak döntéseket.

Feltétlen szeretetünk állandó közvetítése által biztosítsuk gyermekünket arról, hogy nem kell félnie az őszinteségtől: figyeljünk arra, hogy tetteik (általunk kirótt) következményei mindig a helytelen cselekedet jóvátételére irányuljanak, azaz kapcsolatban maradjanak a tettel, és ne legyenek túlzók.

Találjunk alkalmat az őszinte beszélgetésekre, s ezek során ismerjük fel kihívásokat, amelyekkel a gyerekeink találkoznak az őszinteség gyakorlása során, és személyes tapasztalataink megosztásával adjunk viselkedési mintákat a kezükbe, segítsük őket az igazságot szem előtt tartva megoldani különböző élethelyzeteket.